Hatalmas szeretettel köszöntelek téged kedves idetévedő. Mindig is ábrándoztam arról, hogy egyszer lesz egy saját blogom, ahol megoszthatok mindent, ami fontos, ami az én hitvilágomat tükrözi és leírhatom akár azt is, ami a legjobban fáj. Álmodni sem mertem arról, hogy ezt egyszer összekapcsolhatom egy olyan weboldallal, ahol a festményeim lesznek a főszereplők. És lám, mégis itt vagyunk! Az álmok valóra válnak. Leírhatatlan érzés rátalálni a saját útra és napi szinten élni azt. Nekem 35 évembe került mire eljutottam ide, ahol kreatív alkotóként élhetem a mindennapjaimat. Persze voltam cukrász, megjártam több, európai országot, ültem irodában, álltam a pénztárgépnél….
Egész életemben harcoltam magammal. Mások sosem értették, hogy hogy lehet , de csak nagyon ritkán éreztem azt, hogy elég szép, elég értelmes, elég érdekes vagyok. Igazából azt, hogy elég vagyok! Emlékszem egyszer húznom kellett egy fát, ami engem szimbolizál. Egy olyan fát húztam, ami az A4-es papír legfelső negyedében állt. Átlagos fa volt. Nem volt kicsi vagy nagy, nem volt nagy lombja, de nem is volt kopasz. Nem volt csúcsos, se terebélyes. Igazából néztem azt a fát és semmit nem lehetett elmondani róla. Állt ott, a papír szélén, és semmit nem váltott ki az emberből….Viszont az alatta húzódó vonalkán áthaladva, tekergőző, díszes, mindent betöltő gyökérzet uralta a papírt …. és ez a fa tényleg én vagyok.Csak nagyon kevés dolgot engedik ki magamból a külvilágba. Mindig így volt, és még most is küzdök ezzel. Sosem éreztem azt, hogy a mondandóm érdekelheti az embereket, miközben mindig is éheztem a tudásra, mindig kutattam a mélységet és a felszín alatt egész életemben hatalmas háborúk, merülések, szárnyalások és élet szeretet lakozott. Borzalmasan szerettem volna megosztani, de mindig rejtőzködtem, igyekeztem ott sem lenni sehol…. Nagy meló volt nekiesni ennek a páncélnak, amiben a festés volt a legnagyobb segítségem. A festésnek köszönhetően végre újra érzek, újra tudok kapcsolódni, optimistán tekinteni a jövőre, szeretni, észrevenni az élet apró örömeit. Tudom, hogy a képeim nem tökéletesek, de én sem vagyok az. Szeretem ezt így és mostanában egyre többször érzem a páncél résein beszűrődő fényt is. Ezen az ösvényen járok, ahol téged is szívesen látlak! Ha érdekel a festészet, az alkotás világa egy másik szemszögből, összekapcsolva egy kis boszorkánysággal, akkor tarts velem!
Szeretettel,
S!le
